Top 5 butaság a digitális tartalomfejlesztés történetéből

2010. Összegyűjtöttem néhány jellemző és gyakran ismételt butaságot az elmúlt évek munkásságából. Lehet, hogy ez csupa belső poén a digitális kultúra szerény harcosainak hétköznapjaiból. Azonban attól tartok, hogy általánosabb érvényűek a jelenségek. – Kitzinger Dávid netnaplója.- Másodközlés a Litera Netnaplójából.

2005 környékén csupa remek fiatalember jött össze, hogy a technológia és a társadalom viszonyát egy kiállítás keretében értelmezze a Millenárison. Felmerült, hogy egy kisméretű szélkerék felállítása izgalmas is lenne, és biztosítaná a park áramellátását. Aztán a döntéshozók elvetették az ötletet mondván, hogy szélcsend idején csalódottak lennének a látogatók. Vagy esetleg azt hinnék, hogy itt valami nem működik megfelelően. Volt egy olyan mentőötletünk, hogy szélcsend idején a megtermelt árammal forgassuk a kereket, hogy ne szomorkodjanak a messziről jött látogató gyerekek. Sajnos, még ez sem segített az ügyön.Összegyűjtöttem néhány jellemző és gyakran ismételt butaságot az elmúlt évek munkásságából. Lehet, hogy ez csupa belső poén a digitális kultúra szerény harcosainak hétköznapjaiból. Azonban attól tartok, hogy általánosabb érvényűek a jelenségek.

1. Hallatlan, hogy a Minisztérium nem gondoskodik arról, hogy Semmelweis Ignác munkássága súlyának megfelelően szerepeljen az interneten.

Egyszer a Magyar Tudományos Akadémia egyik intézete nem kapott forrást egy pályázaton. Nem nagyon értették, mert az járni szokott. Egy nyilvános rendezvényen kelt ki a pályázatíró, hogy nem kaptak pénzt, pedig manapság már mindenki felkerülhet az internetre. Ha nem kapnak pénzt, hogy Semmelweist feltegyék az internetre, azzal az állam tudatosan támogatja a tudatlanságot. Régi logikája alapján nem értette a reklamáló, hogy itt már nincsenek kapuőrök, és nem sajtónyilvánosan vagy fehér abrosz mellett kell méltatlankodni. Nem akartam az anyák gyilkosa lenni. Felajánlottam, hogy ha átküldik az anyagot, én valamelyik este felteszem nekik az Internetre.

2. Ne turkálj! Változatok egy témára

2.a A közadat nem arra való, hogy az állampolgárok turkáljanak benne.

Ezt a mondatot több kormány több magas rangú tisztségviselőjétől is hallottam az utóbbi nyolc évben. A hatalom közelében valahogy már senkinek sem fontos annyira, hogy az állami működés transzparens legyen, a polgárok pedig jól informáltak legyenek. Amíg ezt a mondatot – zárt megbeszélésen vagy nyíltan, rötyögve vagy fenyegetően, akárhogyan – ki lehet mondani, addig nem sok jót jósolok a Köztársaságnak.

2.b A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) nem arra való, hogy mindenkinek mutogassuk.

Ezt akkor hallottam, amikor kezdtek sikeresek lenni a NAVA nyitására indított akciók, és ezzel nőttek a médiaarchívummal szemben támasztott felhasználói elvárások. Van egy olyan elképzelés, ami szerint a közgyűjtemény arra való, hogy minél több emberhez eljussanak az információk és a kultúra tárgyiasult dokumentumai. Ezt még manapság sem osztja mindenki. Sajnos sokan nem a hozzáférésben, hanem az információk dugdosásával próbálják fontossá tenni magukat.

2.c Miért kéne az állampolgároknak bírósági ítéleteket mutogatni? Nem is értenek hozzá. Nem az a dolguk, hogy a bíróság munkáját megítéljék.

Konkrétan egy adavdédelmi biztostól hallottam ezt egy egyeztetésen. Majdnem lecsúsztam a szék alá. A vitatott jogszabály célja az volt, hogy a jogalkalmazás átlátható legyen, és ezáltal egységesebb legyen az ítélkezési gyakorlat. Azt már megszoktam, hogy a bírói kar vezetői a méltóság és a független hatalmi ág érintethetetlenségének védelme mögé próbálnak bújni, de váratlan volt ez egy ombudsmantól. A méltóságot ki kell vívni és meg kell őrizni, az nem jogszabályban lakik. A másik, amiről megfeledkeznek, hogy a nyilvánosság az összes hatalmi ágat ellenőrzi.

3. A wikipédiás modell butaságokat terjeszt és aránytalanok benne a tudásterületek.

Egy időben komolyan foglalkoztatta az informatikai tárcát, hogy meglöki a magyar Wikipédia fejlődését százezer szócikkel a Magyar Nagylexikonból, vagy segít megnyitni az utóbbi nyilvános online szolgáltatását. A lexikonszerkesztő szakma alapjait kérdőjelezi meg a wikipédia modell: a szócikkek megnyitása és a lemondás az arányok ellenőrzéséről. Próbáltunk kidolgozni egy nyitott, de szakmai kontroll alatt álló vegyes modellt. A szakmai standardok és a felhasználó igények összehangolására tett kísérlet megbukott, a Nagylexikon maradt papíron.



4. Szövegeink minőségét visszafordíthatatlanul meghatározza, hogyan engedjük fel azokat a világhálóra. Csak úgy szabad feltenni irodalmi szöveget az internetre, hogy előtte a nyomtatott kiadást újraszerkesztjük.


Az utóbbi másfél évtizedet meghatározta ez a filológiai megközelítés, ami archívum-szakmai szempontból puszta hamisításnak számít. Azt feltételezi, hogy van egy ideális mű, és minden megtestesülése elkerülhetetlenül az ideális mű romlását jelenti. Külön szerkesztőségek álltak fel a digitalizálással foglalkozó könyvtárakban, hogy árja szövegeket állítsanak elő. A Digitális Irodalmi Akadémián néha éveket szöszöltek, hogy a szerző által elfogadott papírkiadást kijavítsák. A 451 Fahrenheitben a tűzoltók könyvet égetnek, nálunk meg a könyvtárosok kritikai kiadásokat szerkesztettek.



5. Az internet archiválásáról gondoskodnia kell az államnak. Nem csak a közlésre szánt dokumentumok archiválását kell megoldani, hanem az adatbázisból generált szolgáltatásokat (pl. iwiw) is el kell menteni.

Az internet archiválásának szükségességéről sosem voltam teljesen meggyőződve. Főleg úgy, ha nem tudjuk, mit akarunk eltenni. A fenti javaslatot tevő szakember szerint a nemzeti könyvtár számára kötelező lett volna beszolgáltatni az internetes kapcsolathálónkat kezelő alkalmazások adatait. Így egy közgyűjteményből lehetne utánanézni a barátai köröm változásának. Emellett minden tartalomszolgáltató köteles lenne cikkeit, képeit, videóanyagait kötelespéldányként beszolgáltatni. Ezek annyira ijesztő ötletek, hogy biztosan elő fognak még kerülni a következő években.