Kvalitatív források

Ma délelőtt a Magyar Szociológiai Társaság éves közgyűlésen jártam. A szekciónk a 20. század hangja című projekt köré szerveződött. Ennek célja, hogy kutatható archívumba gyűjtse a kvalitatív társadalomtudományi felmérések kutatási anyagait. Elsősorban egy interjútárról van szó, de szó esett a bosnyák tömegsírok feltárási jegyzőkönyveiről, az OSA Párhuzamos Archívum projektjéről, egy menekülés narratívákat vizsgáló interjúsorozatról, és két médiaarchívumról, ami az én vezetésemmel valósult meg.

Beszéltem már ezekről a projektekről döntéshozóknak, informatikusoknak, közgyűjteményi szakembereknek, de most először szociológusoknak. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire bejön ennek a közönségnek a téma. Aztán rájöttem, hogy ebben semmi meglepő nincs. Valójában sosem vetkőztem le a szociológiai megközelítést. Erős társadalomtudományi alapelvek, igazságossági normák, kutatási kényelmi szolgáltatások és a médium sajátosságainak alapos feltérképezése vezette mind a Gramofon Online, mind a Filmhíradók Online megvalósítását. És természetesen egy nagy adag kíváncsiság. Hogyan ült Horthy a lovon? Milyen díszletek között kísérték végső útjára Klebersberg Kunót? Mióta járnak sokan focimeccsre? Min nevetett a pesti cseléd a századfordulón? Hogyan ábrázolták az ellenséget a katonanótákban?

A kezdeményezés ezzel az előadással végre hazatalált. Remélem sokan fogják használni oktatási céllal is, és sikerül néhány tapasztalatot átültetni a nagy közös interjúarchívumba is. Jó volt a hangulat, mindenki igyekezett segíteni a másik projektjét ötletekkel, kérdésekkel. Úgy tűnik ebből lesz valami.

 

Pályaelhagyó

Egy ideje már jóval kevesebbet foglalkozom tanult szakmámmal, a szociológiával. Egészen tavalyig rendszeresen tanítottam különböző egyetemeken, de a kapcsolat folyamatosan lazult. Lassan pályaelhagyónak számítok. A munkám nem szociológiai, akadémiai jellegű. Ennek ellenére úgy gondolok magamra, mint egy szociológusra. Egyszerűen azért, mert szociológusként gondokodom, így osztályozom a tényeket, keresem a mintázatokat, az oksági láncokat és a megoldási lehetőségeket. Amikor egyetemre jártam menő dolognak tűnt a szociológia. Nagyon sok nyitott, kiváncsi fiatal verődött össze az ELTE Szociológiai Intézetében. Sokuk ma már nem a szociológiából él, de szociológusi tudatossággal és készségekkel figyeli maga körül a világot.

Mai napig tagja vagyok a Magyar Szociológiai Társaságnak. Azt hiszem akkor léptem be, amikor az általam nagyra tisztelt Örkény Antal lett az elnök, és beszélgettünk a terveiről. Pár hete felkérést kaptam a Társaságtól, hogy soron következő éves konferenciáján, Veszprémben elnököljek az Új kultúra – új média – új nyilvánosság panelban. A felkérést elfogadtam, és pénteken elutaztunk Veszprémbe egy pályaelhagyó barátommal, akivel régen még együtt is publikáltunk. Az élmény elég megrázó volt. Olyan, mintha vissza kellett volna mennem szülői értekezletre a régi iskolámba, pepréselni magam a régi padomba. Csupa kedves arc, néhányuktól nagyon sokat tanultam, de alig látni fiatalkokat. Az alkalmazott társadalomkutatási piac szereplői sehol. A stílus, a problémák, a díszletek mind a régiek. Pedig nagyon nagyot változott a világ, és nem feltétlenül kéne ennek a változásnak a szociológia elszürkülését hoznia. Amit láttam az nem egy önbizalomtól duzzadó szakma pezsgő vitákkal teli ünnepe volt. Az újonnan megválasztott elnök Csepeli György. A fenti értelemben félig-meddig maga is pályaelhagyó. Remélem, sikerül életet vinnie a szakmába!

Itt olvasható a panelem (Új kultúra – új média – új nyilvánosság) összefoglalója, ami látleletnek is megteszi.

MSZT 2008