Vendégelőadó

Mostanában, hogy jobban ráérek, hárman is meghívtak a kurzusukba vendégelőadónak. Amolyan érdekes ember vagyok a programban, aki megfelelő akadémiai nyelvezetben képes beszélni arról, ami odakint a világban folyik. A digitális adatvagyon hasznosításáról, elérhetővé tételéről, és az archívumok közszolgálati szerepéről beszéltem különböző közönségek előtt.

Múlt héten úgy alakult, hogy egyazon napon két budapesti felsőokatási intézményben is vendégelőadó voltam.  Az utóbbi pár évben már nem tanítottam, így elég meglepő volt közelről látni azt, amit a statisztikákból ki lehet olvasni. Tíz évvel ezelőtt fejeztem be a nappali egyetemi képzést, ami elég sok idő. A felsőoktatás jócskán megváltozott. Amikor én kezdtem az egyetemet, akkor még a rokkantnyugdíjazást, és nem a felsőoktatást használták a tömeges munkanélküliség tüneti kezelésére. Még nem volt olyan borzasztóan tömeges a képzés, nem voltak fizetős diákok, és aki akart az könnyedén tanulhatott is valamit az egyetemen.

Kevés három rövid előadás, hogy átfogó képet kapjak, de néhány dolgon meglepődtem. Az oktatási intézményekben nagyon iskolás a hangulat. Túlfűtött termekben, klasszikus iskolapadokban ülnek a diákok a neonfény alatt, ásítoznak, telefont nyomogatnak. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy semmi kedvük vitába elegyedni, vagy aktívan részt venni az órán. Az már meglepőbb, hogy mennyire tájékozatlanok a diákok. Nincsenek tisztában alapfogalmakkal, társadalmi folyamatokkal, törvényszerűségekkel. Nem tudják, hogy mi a társadalmi nyilvánosság szerepe, mire való a közszolgálati média, mik azok a közszolgáltatások. Nem tudják, hogy mi közük azoknak az embereknek egymáshoz, akiket társadalomként szoktak emlegetni.  Nem csak az ő hibájuk. Ilyen az, ha az általános- és középiskolában nagy csaták dátumait kell megtanulni, meg a történelmi atlaszból a nyilakat.

Azért voltak jó élmények is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós diákjai meglepően tájékozottak és pimaszok voltak. Így az órából nem az lett, amire készültem, de én is jól szórakoztam. Megtornáztattak a kis gazemberek. A Budapesti Műszaki Egyetem  média szakán megvolt az az átlagos három-négy szempár, akik miatt érdemes végigbeszélni egy órát. A legszomorúbb hely a Károli jogi kara volt. A többséget ott igazán zavarba hozta, hogy a hallottakat nem megtanulni, hanem megérteni kell. Nagy elhivatottság kell ma ahhoz, hogy a tömegképzésbe valaki sok energiát tegyen. Aki megpróbálja, annak szívesen segítek.

Pályaelhagyó

Egy ideje már jóval kevesebbet foglalkozom tanult szakmámmal, a szociológiával. Egészen tavalyig rendszeresen tanítottam különböző egyetemeken, de a kapcsolat folyamatosan lazult. Lassan pályaelhagyónak számítok. A munkám nem szociológiai, akadémiai jellegű. Ennek ellenére úgy gondolok magamra, mint egy szociológusra. Egyszerűen azért, mert szociológusként gondokodom, így osztályozom a tényeket, keresem a mintázatokat, az oksági láncokat és a megoldási lehetőségeket. Amikor egyetemre jártam menő dolognak tűnt a szociológia. Nagyon sok nyitott, kiváncsi fiatal verődött össze az ELTE Szociológiai Intézetében. Sokuk ma már nem a szociológiából él, de szociológusi tudatossággal és készségekkel figyeli maga körül a világot.

Mai napig tagja vagyok a Magyar Szociológiai Társaságnak. Azt hiszem akkor léptem be, amikor az általam nagyra tisztelt Örkény Antal lett az elnök, és beszélgettünk a terveiről. Pár hete felkérést kaptam a Társaságtól, hogy soron következő éves konferenciáján, Veszprémben elnököljek az Új kultúra – új média – új nyilvánosság panelban. A felkérést elfogadtam, és pénteken elutaztunk Veszprémbe egy pályaelhagyó barátommal, akivel régen még együtt is publikáltunk. Az élmény elég megrázó volt. Olyan, mintha vissza kellett volna mennem szülői értekezletre a régi iskolámba, pepréselni magam a régi padomba. Csupa kedves arc, néhányuktól nagyon sokat tanultam, de alig látni fiatalkokat. Az alkalmazott társadalomkutatási piac szereplői sehol. A stílus, a problémák, a díszletek mind a régiek. Pedig nagyon nagyot változott a világ, és nem feltétlenül kéne ennek a változásnak a szociológia elszürkülését hoznia. Amit láttam az nem egy önbizalomtól duzzadó szakma pezsgő vitákkal teli ünnepe volt. Az újonnan megválasztott elnök Csepeli György. A fenti értelemben félig-meddig maga is pályaelhagyó. Remélem, sikerül életet vinnie a szakmába!

Itt olvasható a panelem (Új kultúra – új média – új nyilvánosság) összefoglalója, ami látleletnek is megteszi.

MSZT 2008