Jeruzsálem, 1995

1995 nyarán másfél hónapot Izraelben utazgattam a barátnőmmel, Verával. Jeruzsálemtől leesett az állam. Délben érkeztünk, a shukban (piac) kezdtünk.Ima ideje volt éppen a muzulmánoknál. Megállt pár percre az élet. Le kellett szállítani egy barátom berlini csajának kérésére egy régi magyar népművészeti tányért egy palesztin boltosnak.

Faredet kerestük a Via Dolorosán. Persze mindenki ismerte. Olvasót pörgető arabok rohangáltak össze-vissza, hogy előkerítsék. Vera régi londoni osztálytársánál laktunk Ramallahban. Anyjuk angol, apjuk jeruzsálemi örmény. Az egyik lány barátja sabra (izraelben született) fiú volt, a másik lányé egy palesztin srác, aki fogorvosnak tanult. Így jártunk be együtt Jeruzsálembe bulizni, az izraeli, a palesztin, az örmény-angolok, a pesti zsidó és a pesti sváb. Nagy kozmopolita pörgés volt a városban. A világon fogytak a diktátorok, tágult a szabad világ, optimizmus uralkodott. Rabin volt a miniszterelnök, békét akart. Úgy tűnt, szót tud érteni Arafattal. Novemberben lelőtte egy radikális ortodox. Azóta máshogy mennek a dolgok. Mindig jön valaki és tesz azért, hogy ne legyen béke.

 

Kolorlokál

A 90-es években nagy menőség volt a Tilos Rádió. Új volt, más volt, tilos volt. Másképpen szólt, mások beszéltek, és másokat mondtak.  A Pillangó elős látásra és a Kolorlokál volt a két kedvencem a reggeli műsorok közül. Minél kevésbé ügy egy szabad rádió, annál jobb a világ.

kolorlokál_profilAz a normális, hogy egy ilyen közösségi rádió a közösség dolga, és nem lobogó a szabadság egén. Ha más médiumon is megszerezhető az információ, és közvetlen a hangnem, akkor a Tilos csak egy a sok hang közül. Szóval adddig jó, amíg nem nemzeti ügy, csak egy közösség ügye.
“Kolorlokál” bővebben

Aaron Swartz meghalt

Aaron Schwartz, az egyik legkíválóbb internet aktivista volt. Öngyilkos lett.

Még csak 26 éves volt, de már legalább 10 éve az online játékszabályokat átíró projekteken dolgozott. Az index is megírta a hírt.  Ott annyit írtak, hogy talán azért, mert perbe fogták 4,8 millió JSTORE cikk nyilvánosságrahozataláért. Arról egy szót sem ejtettek, hogy ez a fiú tizenhat évesen részt vett az RSS megalkotásában, alapítója a Redditnek, és azon dolgozott, hogy ne a Google Books legyen a könyvek jövőjét meghatározó legfontosabb projekt. Húszévesen lett alapítója és technikai fejlesztője az Internet Archive Open Library projektjének. Ez a legnagyobb nyitott könyv adatbázis, ami jogi kiskapukat is kihasználva milliónál is több könyvet tesz szabadon elérhetővé.  Nem a nagy ötletekhez és tettekhez volt fiatal, hanem a nagy ellengségekhez.

Aaron Schwartz

“Aaron Swartz meghalt” bővebben

Online zenepiac

Egyre színvonalasabb kiadvány az Artisjus éves jelentése. Egyre több benne az adat és az elemzés. Idén én is írtam egyet az online zenepiacról ismeretterjesztő jelleggel.

 

Legális és digitális

A zeneiparon gyorsvonatként gázolt át az infokommunikációs forradalom. Nem azért mert az internetes kultúra élharcosai és követőik ne szerették volna a zenét. Épp hogy nagyon szerették. Annyira, hogy saját kezükbe vették a disztribúciót és a marketinget. Villám gyorsan kiépítették az új fogyasztási csatornákat, kritikai fórumokat és leprogramozták a szükséges eszközöket, ami a számukra fontos kultúra elől lebontotta a falakat. Nem csak a zeneipar járt így. A telekommunikáció, a logisztika, a könyvkiadás és a sajtó üzleti modelljét ugyan azzal a pozitivista lendülettel rombolta le az új média, mint a zeneipart. A változás elkerülhetetlen volt. A kérdés csak az, hogy ki milyen gyorsan tud adaptálódni az új feltételekhez. A zeneipar túl nagy és túl kényelmes volt ahhoz, hogy gyorsan feltápászkodjon az első komolyabb pofon után.

 

A digitális logika a közvetítői lánc kikapcsolását és a közvetítői hálózat lerövidítését ígérte. Pokolba a közvetítővel! Nem kérték a kiadói marketinget, a nagy költségvetésű videó klipeket. A zenei ízlését régen mindig egy báty, egy barát vagy a barát bátyja befolyásolta maradandóan, meg persze az osztálytársak és a zenecsatornák. A 90-es évektől ez a báty már az internet, a zenecsatornák a dj-k. A nagy sikerben és a rohanásban éppen csak a szerzőkről és az előadókról feledkeztek meg, akiknek ugyan annyira ijesztő volt ez az új világ, mint a kiadóik számára. Csak nagyon későn kezdték el újraosztani a szerepeket a digitális zenei piacon. Erre a folyamatra nagy hatása volt egy-két olyan igazán innovatív elmének, mint az Apple igazgatója, és néhány olyan a szürke zónában nagyra nőtt szolgáltatásnak, mint a YouTube.

A kulturális ipar olyan, mint a klasszikus Róma. Időről időre betörnek a barbárok, és felforgatják a szabályokat, de egy bizonyos fokig alkalmazkodnak is az ipar logikájához. Ilyen volt a filmgyártás kezdete, a rádiózás, a televíziózás, de a rögzített zene hőskora is. Csupa határsértő, pimasz lángelme és a nyomukban kullogó haszonleső próbált megélni a kultúra iránti igényből. Így alakult ki az a Mick Jagger által is kívételesnek ítélt 30-40 év, amíg a rögzített zenével jól lehetett keresni.

A szerzők és az előadók várják azt, hogy a zenefogyasztás növekedésének ők is haszonélvezői legyenek az alkotói autonómia növekedésével. A hagyományos utcai és udvari zenész szerepek ismét virágoznak, de még mindig nem látszik, hogy áll-e valami a rögzített formában terjedő “média” zenész helyébe. Nagyon sok kezdeményezés van erre, hiszen mindenki örülne, ha megtalálná a hangfelvételkiadói modell utódját. Jelenleg kezdenek olyan szolgáltatási modellek kiforrani, amiért a fogyasztók hajlandóak is fizetni. Még nem tudni, hogy a fogyasztók inkább birtokolni szeretnék a zenét, vagy elég nekik a hozzáférés, esetleg csupán az üdítőjük árában hajlandóak kifizetni az árát. Lehet, hogy egyszerre mindhárom modell nyerő lesz. Az biztos, hogy az új modellek csak a második, harmadik hullámban fognak elérni hazánkba. Vagyis, mostanában.

Az Artisjus komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy az új média trendjeit megértse, és a saját eszközeivel alakítsa is. A korábbi érdekvédelmi funkció mellett, úgy érezzük, már szolgáltatók partnerei is kell legyünk a közös gondolkodásban. Arra készülünk, hogy minden felhasználónál többet tudjunk az új médiáról, a tartalompiacról és a szükséges jogkezelési gyakorlatokról.  Aktívan keressük azokat a modelleket, ahol a lehető legkevesebb közvetítő áll a zeneszerető közönség és a szerző között.

Miközben ezt a szöveget írtam küldtem 10 dollárt Franz Nicolaynak, egy brooklyni bendzsós folk-punk zenésznek, hogy összejöjjön a következő lemezének költsége. Ha meglesz a pénz, akkor kapok cserébe egy digitális példányt az albumból.

“Online zenepiac” bővebben