Vita a Városligetről a Tilos Rádióban

Bár 10 éve tervezgetik, 2013-ig senki nem tudott róla, mi az? Magyarország utóbbi negyed századának legnagyobb léptékű kulturális beruházása a Liget Budapest / Múzeumi Negyed projekt, ami Európa legrégebbi közparkjának, a Városligetnek az arculatát és funkcióit is átrendezi. Az alapvető döntések még azelőtt megszülettek, hogy a nyilvánosság megismerhette volna a terveket. A Tilos Rádió sorozatot indított a témáról, és április 12-én 16.30-tól egyedüliként élőben közvetíti a tiltakozók és az építtetők vitáját.

mese1A műsor hangfelvételével frissítve.

A tervek az előkészítés során sokat változtak, de nem a tiltakozások hatására, hanem a Titokzatos Kéz döntései nyomán vettek ki és tettek be elemeket a zárt körben előkészített projektbe. A projekt vezetője furcsa ügyekhez asszisztált, a rábízott vagyont titokban nem éppen a szakmai célok vagy a köz javára használta fel. A projekt alátámasztására rendelt dokumentumok elég gyenge lábakon állnak. Ilyen előzmények mellett aligha csoda, hogy a budapestiek háromnegyede nem szeretné, ha építkeznének a Városligetben, de mégis megindultak a gépek. Egy hónapja a Magyar Zene Háza kiszemelt helyén elkezdték kivágni a fákat, amit végül civil aktivisták akadályoztak meg. Az építkezés helyszíne azóta is blokád alatt van. Az esemény kapcsán újra felélénkült a vita arról, hogy mit és hol kéne építeni ebben a városban, mire és hogyan kéne közpénzt költeni, mibe és milyen csatornákon szólhatnak bele a polgárok. Az egyik oldalon a szokásos törésvonalakon átívelő koalíció született, több tízezer aláírás összegyűlt, alternatív szakmai anyagok készültek. A másik oldal profi kommunikációs stábbal, a főként projektben közvetlenül érdekelt, vagy a projektvezetőtől függő személyek zárt csoportjának támogató nyilatkozatával, és a kommunikáció elindításával válaszolt. A Döntésről egyöntetűen, szemérmesen, külső tényezőként beszélnek a projekt résztvevői, de a program részleteit már kidolgozott érvekkel támasztják alá.

A civil engedetlenségi akció másnapján lépett be a Tilos Rádió a vitába. Műsort szerveztünk a projektet ellenző szakértők, aktivisták megszólaltatásával, beszéltünk a Városliget Zrt. munkatársával, és a projekt több támogatójával is. Minden héten élőben bejelentkeztünk a tiltakozás helyszínéről. Próbáltunk az élessé vált helyzetben helyt adni az érveknek, tágítani a nyilvános beszéd körét, megtörtni azt a reprezentatív kommunikációt, amit a kormány megbízottjai vittek. A négy hét 8 órányi adásideje alatt 12 szakértőt szólaltattunk meg, 8 műsorkészítő dolgozott az adásokon és az élő bejelentkezéseken.

Április 12-én a Ligetvédők és a Városliget Zrt. munkatársai egy vitát rendeznek, amit a Tilos Rádió élőben közvetít. Ez a vita a Dürer-kertben valósul meg zárt ajtók mögött. Eleinte a Zrt. csak a közönség nélküli vitához ragaszkodott. A tervek szerint minden fél hívhatott volna négy-négy médiumot az eseményre, de a Zrt. végül a rádió közvetítésén kívül a sajtó kizárását kérte. Ez még nagyobb felelősséget ró a Tilos Rádióra. A vitát a Bádogdob műsora közvetíti, amit Bodolai László moderál. Jó lenne, ha a szűkített nyilvánosság ellenére minél többen követhetnék a vitát, és alakíthatnának ki autonóm álláspontot a városligeti tervek kapcsán.

frissítés: A vita hangfelvétele már elérhető.

frissítés vége

A korábbi műsorok a témában az alábbi linkeken meghallgathatók. Letölthető műsorarchívum a Tilos Rádió oldalán.


Megszólalók: Bardóczi Sándor tájépítész, a Városliget+ címmel alternatív tervet kidolgozó építész csapat tagja. Smiló Dávid építész, a HetiBeton rádióműsor és építészeti szakblog alapítója, Horn Márton a Városliget Zrt. kommunikációs vezetője, és Martinkó József építész szakíró.

Megszólalók: Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a Mindent a maga helyén című petíció szerzője. Mélyi József művészettörténész és Ráday Mihály városvédő.

Megszólalók: Schneller István Budapest volt főépítésze, a Hauszmann Bizottságot elhagyó egyik tag. Bognár Attila, a projektet támogató nyilatkozat egyik aláírója, az A38 alapítója, és a stúdióban Martinkó József.

Megszólalók: Tóth Csaba politológus a politikusok és civilek élő vitáiról, Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a szakértői civil nyomásgyakorlásról. Vitézy Dávid az átépítési projetk támogatója, a Közlekedési Múzeum igazgatója.

+1 fél óra amikor a szerda reggeli Kolorlokálban beszélgettünk a témáról.

Random Posts

Loading…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.