Lemezjátszó

Pár éve karácsonyra kaptam egy lemezjátszót. Az apámtól örökölt Tesla hajtószíja elfáradt. Van magnóm, kétkazettás. És van egy gramofonom is. Hosszú idő után újra elővettem a régi családi lemezgyűjteményt. Nem nagyon tetszett, amit ott találtam. Még úgy sem, hogy a felét már én gyűjtöttem a bolhapiacról és a zenei antikváriumból.

lemezek

Így egyben öt-hat év érintetlenség után régészeti leletnek tűnt. Nem a technológia miatt. Azzal jóban vagyok. A gyerekeimet is ugyanannyira lenyűgözi a kurblis gramofon, mint a hadonászós majomvadász játék a playstationön. A válogatás tűnt réginek és idegennek. Valószínűleg a kínálat miatt, amiből válogattuk. Amikor gyerek voltam, a körúti maszek lemezboltok mellett csak a Keravillban, egy-két könyvesboltban és a Centrum műszaki osztályán lehetett lemezt kapni. Azokat, amiket itt gyártottak, vagy behoztak. Lehetett még különlegesnek számító lemezeket kapni a Lengyel, NDK, Bolgár, stb. Kultúra Házában. A bérházak udvari lakásaiban berendezett maszekoknál nem nagyon tudom mi ment. Nem volt sosem pénzem, hogy ott vásároljak.

Mindben közös, hogy rettenetesen szólnak. Nem az idő bánt el a lemezekkel, hanem a hangmérnökök és a gyártási technológia. Rossz alapanyagokra, rosszul kevert zenéket rögzítettek. Nem rossz dalok, de csupa veszélytelen dal. Persze nehéz mai füllel átélni, hogy mit jelentett feltenni egy P-Mobil vagy Ős-Bikini lemezt. Biztosan különlegesnek és lázadónak érezték magukat azok, akik Záray-Vámosit vagy Szűcs Juditot harsogó lakossági rádiófogyasztóktól akarták megkülönböztetni magukat. A lázadás olyan, hogy abból választ ami van. Ha nincs választék akkor a semmiből. Ahogyan a zöldüveges Köbányai finomabb, mint a barnaüveges, a pécsi Sohpie jobb mint a Debreceni, úgy voltak szükségszerűen jobb, szabadabb, lázadóbb zenék. Mert a zenék relatív elhelyezkedése és távolsága számít, akár szabad piacon, akár egy irányított piacon vagyunk. Kicsit azért szomorú az egész. Nagyszerű és innovatív zenészek, tele energiával csak úgy kerülhetnek fel a lázadó szekcióba, ha valamennyire megalkusznak. Legalább azzal, hogy elmennek a sanzonbizottság elé, és a kiadáshoz szükésges engedélyt megszerzik. Ha nem mennek el, akkor még a 80-as évek hagyománya is csak mozgalmi dalokból állna. Az eredmény az alkuk miatt csak helyi értékű lázadás lehetett. Talán ezért nem futott be soha semmelyik magyar zenekar külföldön. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy egy alternatív valóságban milyenek lennének a klasszikus magyar rock lemezek. Meddig élt volna Radics Béla? Készített-e volna reklámzenét a Beatrice? Meddig jutott volna a Bikini? Lett-e volna világsztárunk?

Random Posts

Loading…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.