Aaron Swartz meghalt

Aaron Schwartz, az egyik legkíválóbb internet aktivista volt. Öngyilkos lett.

Még csak 26 éves volt, de már legalább 10 éve az online játékszabályokat átíró projekteken dolgozott. Az index is megírta a hírt.  Ott annyit írtak, hogy talán azért, mert perbe fogták 4,8 millió JSTORE cikk nyilvánosságrahozataláért. Arról egy szót sem ejtettek, hogy ez a fiú tizenhat évesen részt vett az RSS megalkotásában, alapítója a Redditnek, és azon dolgozott, hogy ne a Google Books legyen a könyvek jövőjét meghatározó legfontosabb projekt. Húszévesen lett alapítója és technikai fejlesztője az Internet Archive Open Library projektjének. Ez a legnagyobb nyitott könyv adatbázis, ami jogi kiskapukat is kihasználva milliónál is több könyvet tesz szabadon elérhetővé.  Nem a nagy ötletekhez és tettekhez volt fiatal, hanem a nagy ellengségekhez.

Aaron Schwartz

Én egyszer találkoztam vele. Nagyon kedves és magának való fiú volt. Nem hordta fenn az orrát, nem adta a csodagyereket. Folyton kereste a mozaikdarabokat, hogyan lehet minél több információt szabadon hozzáférhetővé tenni. Valószínűleg a vesztét az online tudományos folyóiratadatbázis nyilvánosságrahozatala miatti per okozta. Akár 35 év börtönt is kiszabhattak volna rá azért, mert nyilvánosságra hozta azoknak a folyóiratoknak a cikkeit, aminek a szerzői egy fillért sem kapnak. Miközben Kim Dotcom valószínűleg megtarthatja összes automata fegyverét és sportkocsiját a Megaupload-os kalózkodás ellenére, másokat tudományos cikkek miatt üldöznek.

A digitális világban vannak olyan határátlépések, amiből új üzleti modell születik, és vannak olyanok, amiből mártírok. Aaron egy ilyen felesleges mártír. És emiatt nagyon dühös vagyok. Életével vált példává számunkra és nem halálával.

Random Posts

Loading…

“Aaron Swartz meghalt” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.