Mi a legitimáció?

A legitimáció nagyon trükkös dolog. Nehéz elmagyarázni, hogy mi az. Az sem nagyon érti, akitől a hatalom ered, de az sem, aki a felhatalmazást kapja.

A társdalomtudományok sem segítenek sokat. Az, hogy támogatják a hatalom birtokosainak napi politikáját? Vagy annyi, hogy nem hányják vasvillára a választott képviselőket? Az elméleti meghatározások felett nem csitulnak a viták. Az egyik normatív a másik leíró jellegű. Egyben hasonlítanak, az érveik száraz gallyakként törnek a gyakorlati kérdések alatt. De amikor sok van a legitimációból, de főként amikor kevés, akkor nagyon is lehet érezni, hogy mi az. Körbe lehet tapogatni létezését, vagy harapni lehet a hiányát, aki pedig nem vesz tudomást róla, mintha fejjel menne a falnak.

1957-es május elseje a Hősök terén

Egyetemi tanulányaim során ésszel próbáltam felfogni azt, amiről a versengő definíciók szóltak. Aztán amikor vérmérséklete szerint egyre többen üvöltötték, hogy Gyur-csány-ta-ka-rodj!, vagy röhögték képen csendesebben a Gyurcsány kormányt, akkor megértettem mi az a legitimáció, és hogy miért nem lehet nélküle kormányozni. Akkoriban még a kormánynak dolgoztam. Lassan megtanulta az ember, hogy legitimációs válság idején mi az amit lehet, mi az amit nem. Mi az  ami reális fenyegetés feletteseimtől és vazallusaiktól, és mi az ami nem. Meg lehetett tanulni, hogy meddig lehet elmenni, és meddig nem érdemes, hisz úgysincs senki, aki a döntéseket meghozná a kormányban. Még azt is lehetett érezni, hogy ebből az egészből baj lesz. Valahogy tudta az ember, hogy a legitimáció nélküli kormányzás vissza fog ütni. Vissza is ütött.

És most megint aktuálissá válnak a legitimációs problémák. Egyre kevesebben gondolják, hogy ők erre a mostani politikára szavaztak. Európai érétkekkel, fiskális szigorral, hatékony közigazgatással és némi szimbolikus politikával azonosították a jelenlegi kormánypártot az előző kormányzása alapján. A szimbólikus politika még simán belefér. Ha megnyerte, hadd vigye! A többi meg jó irány. És belefér az a korrupciós szint, amit már megengedően rendszerszintűnek hívunk. De aztán nem ez lett. A protest szavazatokat csak az elvszerű bolondok nem gyűjtik be. Hiszen csak le kell hajolni érte, szinte ingyen van.  Elsőre jó ötletnek tűnik az olcsó népszerűség learatása, aztán később rendszerint visszaüt . És ezen az sem segít, ha átírják a választási törévny, az sem ha a saját szájuk íze szerint alakítják a médiát. Bár nem igazán tudjuk, hogy a kollektív mi mire adott felhatalmazást, de egyre erősödik az érzés, hogy nem erre. Arra kaptak, hogy vessenek véget a hatalmi gőgnek, a túlmozsgásos “igazsgágbeszédnek”, a kormányülésen kívül hozott kormányhatározatokkal történő kormányzásnak, a szélsőjobboldali fenyegetéssel való ijesztgetésnek, a korrupciónak. Ha a bizalomat nem a várakozások beteljesítésére fordítják, abból legitimációs válság lesz. Mindegy, mit gondolnak a megválasztottak a felhatalmazásukról. Mindegy, mit hirdetnek a közszolgálati és baráti médiumokban. Mindegy, hogy mekkorának mutatja a hatalom a maga mögött álló tömeget. Minen mindegy. Ha a választó nem ismeri fel a ciklus során a felhatalmazásának az indítékait, akkor megvonja bizalmát. Ha nincs bizalom, nincs mindennapi együttműködés. Az állampolgár nem számít középtávon a kormányára, és a kormánya sem számíthat a lojalitására. Lojalitásra pedig minden nap szükség van. Az elpártolt, bizalmát vesztett szavazó külföldre megy dolgozni. A vagyonát viszi külföldre. A cégét, vagy a kocsiját viszi külföldre. De biztosan nem hozza vissza egyiket sem. Külföldre küldi tanulni, dolgozni a gyerekét. Az elpártolt, bizalmatlan polgár adót optimalizál, de legalábbis nem adakozik az államadósság csökkentésére. Az elpártolt szavazó nem fektet be, nem hitelez az államnak, mert az nem szavatartó. Nem fogyaszt, nem fektet be, nem szül még egy gyereket.

Ha hiányzik a kormányzáshoz a legitimáció, akkor először csak az ellenzék hivatásos hőbörgőivel találkozunk. Aztán idegesebb ismerőseink farkast kiáltanak. Később a kormányzati intézkedéseken élcelődő mémek jelnnek meg. Aztán azok, akik szembe nevetik a rendőröket, az adóellenőrt, a bíróságot. Utána, akik felmennek a parlament lépcsőjén a tiltás ellenére. És ezután betörik az első ablak valahol. Gyurcsány Ferenc kormánya eljutott idáig. A mostani is jó úton van. Akinek ez követendő példa, annak lehetőleg rövid utazást kívánok. Minél tovább húzza valaki legitimáció nélkül, annál nagyobb sebességgel csapódik az aszfaltba.

Random Posts

Loading…

“Mi a legitimáció?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.