Sztárgázsi

Robert DeNiro Bronxi mese című filmjének egyik jelenetében a helyi gengszter a patronált kiskölyöknek azt tanítja, hogy ne válasszon sportolót példaképnek. “Biztosan nem fogja kifizetni apád helyett a villanyszámlát, ha bajba kerültök” – valahogy így a gengszter. A harmincas években a sztár sportolók a arányaiban alig éltek jobban, mint egy jól menő kiskereskedő. Pár évtizeddel később rendesen elszabadultak a bérek. Nem csupán az ágazat termelőképessége nőtt meg, hanem a klubtulajdonosok által dominált bevételmegosztás is megváltozott.

Malcolm Gladwell a New Yorker hasábjain annak járt utána, hogyan alakultak ki a sportolói sztárgázsik. Nem folyamatos piaci alku vezetett idáig. De nem is közvetlenül a nézőszám állandó növekedése vagy a médiabevételek emelkedése. Nem egymásra licitáló klubtulajdonosok srófolták az egekig az árakat. A hetvenes évek közepén egy szakszervezeti vezető, Marvin Miller, igazolt a profi baseball játékosok szövetségébe, és örökre megváltoztatta az üzletet.

 

Biztosan nem így képzelte Marx a szervezett munkásság győzelmét. Nem gondolta, hogy egyszer majd az átlagkereset ezerszeresét is megkeresheti egy-egy szervezett sportoló. És mindez egy olyan embernek köszönhető, aki tudta, hogyan kell sarokba szorítani a tőkés munkaadókat.

Gladwell szerint nagyjából egyszerre, a 70-es évek közepén, kezdett több ágazat is átalakulni, és üzleti modellt váltani. Ezek közös vonása az volt, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményekből termeltek jövedelmet. A tehetségintenzív iparágak ekkor szakadtak ki abból a tekintélyelvű, paternalista struktúrából, ami a mecenatúra hagyományára épült. Korábban  a tehetségek örültek kiváltságos helyzetüknek, hogy hobbijukból élhettek. Akik pedig a tömegszórakoztatást szervezték, remekül éltek a piaci lehetőségek kiaknázásából. Aki boldog akart lenni, az boldog volt, aki meg pénzt akart keresni, az pénzt keresett.

Miller és a hozzá hasonó szabálytörők nem fogadták el a szokásjogot. A tehetségeknek ne csak az öröm jusson, hanem egy igazságos rész abból, amit megtermelnek munkájukból. A  hagyományos presztízs alapú elosztás helyébe a piaci érték alapú elosztást került. A nagy hatalmú kiadók, impresszáriók, lapszerkesztők és klubtulajdonosok szembesültek azzal, hogy a tehetségek, akiket teremtményüknek képzeltek, önálló életre kel.  Egyszer csak jött valaki, és azt mondta, hogy mától máshogyan lesznek a dolgok. Ha sokat akar valaki keresni, akkor üzlettársának fogadja a tehetségeket. Így volt ez a sportban, a könyvkiadásban és a zenében is.

Általában a haladásként fogjuk fel, ha megkövült struktúrákat törnek szét, és helyükbe új, hatékonyabb rendszereket állítanak. A kérdés, hogy vajon ez ilyen-e? Jobb lett-e a sport azáltal, hogy sokat lehet keresni? Jobb színvonalú-e a baseball annak következtében, hogy ma 233 millió dollár a legmagasabb éves fizetés. Több gyerek akar baseballozni ekkora összegért, mint ahogy többen lottóznak, ha rekord összegű a nyeremény? Vagy az egész közösség szempontjából teljesen érdektelen a szolgáltatói oldalon belüli elosztás? Annyi változott, hogy azt a sok pénzt, amit termel egy sportág, azt igazságosabban osztják el?

 

Donald Fehr az NHL játékosokat tömörítő szövetség elnöke a baseballból érkezett, példaképe éppen Miller. Másfél éve van arra, hogy egy új kollektív szerződést alkudjon ki a tulajdonosoktól. A 2004-2005-ös elmaradt szezon emléke még elég eleven ahhoz, hogy megegyezésre jussanak. Ugyanakkor a lockout lehetőséget nyújtott arra is, hogy a liga működését és a játékszabályokat is átgondolják. Mindkettő hosszútávon előnnyel járt. Az NFL-ben éppen most látszik elúszni a 2011-12-es szezon. A New Yorker hasábjain James Surowieczki foglalkozik a tulajdonosok és a játékosok érdekképviselete között fennálló vitával. A konfliktus lényege, hogy a klubtulajdonosok eddig a liga jövedelmének 1 milliárd dollár feletti részének 60%-át ford0tották a játékosok bérezésére, és most már csak a második millárd fölötti összeget szeretnék felosztani. Hasonló gondok kezdenek mutatkozni az NBA-ben is.

 

Kapásból azt mondanánk, hogy nincs az a sportoló, író vagy zenész, aki mesés kincseket, nagy házat, sok sportautót érdemelne. Ezek nélkül is jó regényeket írtak, nagy gólokat lőttek és szép dalokat énekeltek régen. Helyettük az keresett sokat, aki a piacra segítette őket. Ők talán még kevésbé érdemelnék meg ezt. Pedig a pénz ott van, mert fizetni akarunk, hogy lássuk azt a csodálatos szögletet, fantasztikus filmjelenetet, olvasni akarjuk a könyvet amiről mindenki beszél. Sőt, még azt az újságot is, amiben ezekről írnak. A kereslet, és a fizetési hajlandóság megvan. A kérdés az, hogy milyen arányban kapják a pénzünket a szereplők. Én mindig az első sorban fogok tapsolni, amikor egy paternalista elosztási rendszert változtatnak piaci alapúra.  A sport és a szórakoztató ipar bizonyos részei valóban sok pénzt termelnek, de szerencsére nagyon sok fogyasztóból.

 

A 20. század nagy vívmánya volt, hogy a tömegkommunikációs eszközöknek hála, a tehetség komoly mobilitást tudott biztosítani azoknak, akik élni tudtak a lehetőséggel. Nem csak a pénz, hanem a készségek is tudtak újabb pénzt termelni. Főleg akkor, ha e kettő – a pénz és a tehetség – egymásra talált. A Marvin Millerhez hasonló emberek voltak azok, akik bebizonyították, hogy a tehetség termelőerő, és az szórakoztató ipar új modelljében már nem ellenőrizhetik a tulajdonosok a teljes értékláncot. A megkérdőjelezett dominanciájú tulajok versenyhelyzetbe kerülnek. Már nem tud mindenki sikeres üzletet vinni, aki egyszer megörökölte. Jobb tulajok, jobb stratégiák küzdenek a nézőkért és a jobb játékosokért. Versenyből csakis jobb és színvonalasabb szórakoztatóipar nőhet ki.

Az elmaradt 2004-2005-ös szezon minden NHL rajongónak kínszenvedés volt. Viszont utána, minden értékelés szerint, jobb lett a jégkorong az észak-amerikai ligában. Okosabb tulajdonosok kezében játszottak jobban vezetett csapatok pörgősebb meccseket. Minden alkun alapuló piacnak jót tesz, ha a meghatározó erőviszonyok kiegyenlítődnek.

Random Posts

Loading…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.