Mennyire korruptak a magyar közbeszerzések?

Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest igazgatója legutóbbi kutatásáról beszélget a Kovács Ádám hangpostája című műsorban.

tilos-radio-logoA 2009 és 2015 között lezárult magyarországi közbeszerzéseket elemezték, olyan kérdésekre keresve a választ, hogy az eljárások során mennyire érvényesült a verseny, mekkora a korrupciós kockázat vagy hogyan teljesítenek az átlaghoz képest az uniós forrásból megvalósult közbeszerzések. A műsor itt meghallgatható:  Tóth István János a Tilos Rádióban 

 

Mi a legitimáció?

A legitimáció nagyon trükkös dolog. Nehéz elmagyarázni, hogy mi az. Az sem nagyon érti, akitől a hatalom ered, de az sem, aki a felhatalmazást kapja.

A társdalomtudományok sem segítenek sokat. Az, hogy támogatják a hatalom birtokosainak napi politikáját? Vagy annyi, hogy nem hányják vasvillára a választott képviselőket? Az elméleti meghatározások felett nem csitulnak a viták. Az egyik normatív a másik leíró jellegű. Egyben hasonlítanak, az érveik száraz gallyakként törnek a gyakorlati kérdések alatt. De amikor sok van a legitimációból, de főként amikor kevés, akkor nagyon is lehet érezni, hogy mi az. Körbe lehet tapogatni létezését, vagy harapni lehet a hiányát, aki pedig nem vesz tudomást róla, mintha fejjel menne a falnak.

1957-es május elseje a Hősök terén

“Mi a legitimáció?” bővebben

Vendégelőadó

Mostanában, hogy jobban ráérek, hárman is meghívtak a kurzusukba vendégelőadónak. Amolyan érdekes ember vagyok a programban, aki megfelelő akadémiai nyelvezetben képes beszélni arról, ami odakint a világban folyik. A digitális adatvagyon hasznosításáról, elérhetővé tételéről, és az archívumok közszolgálati szerepéről beszéltem különböző közönségek előtt.

Múlt héten úgy alakult, hogy egyazon napon két budapesti felsőokatási intézményben is vendégelőadó voltam.  Az utóbbi pár évben már nem tanítottam, így elég meglepő volt közelről látni azt, amit a statisztikákból ki lehet olvasni. Tíz évvel ezelőtt fejeztem be a nappali egyetemi képzést, ami elég sok idő. A felsőoktatás jócskán megváltozott. Amikor én kezdtem az egyetemet, akkor még a rokkantnyugdíjazást, és nem a felsőoktatást használták a tömeges munkanélküliség tüneti kezelésére. Még nem volt olyan borzasztóan tömeges a képzés, nem voltak fizetős diákok, és aki akart az könnyedén tanulhatott is valamit az egyetemen.

Kevés három rövid előadás, hogy átfogó képet kapjak, de néhány dolgon meglepődtem. Az oktatási intézményekben nagyon iskolás a hangulat. Túlfűtött termekben, klasszikus iskolapadokban ülnek a diákok a neonfény alatt, ásítoznak, telefont nyomogatnak. Nem is lehet csodálkozni azon, hogy semmi kedvük vitába elegyedni, vagy aktívan részt venni az órán. Az már meglepőbb, hogy mennyire tájékozatlanok a diákok. Nincsenek tisztában alapfogalmakkal, társadalmi folyamatokkal, törvényszerűségekkel. Nem tudják, hogy mi a társadalmi nyilvánosság szerepe, mire való a közszolgálati média, mik azok a közszolgáltatások. Nem tudják, hogy mi közük azoknak az embereknek egymáshoz, akiket társadalomként szoktak emlegetni.  Nem csak az ő hibájuk. Ilyen az, ha az általános- és középiskolában nagy csaták dátumait kell megtanulni, meg a történelmi atlaszból a nyilakat.

Azért voltak jó élmények is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós diákjai meglepően tájékozottak és pimaszok voltak. Így az órából nem az lett, amire készültem, de én is jól szórakoztam. Megtornáztattak a kis gazemberek. A Budapesti Műszaki Egyetem  média szakán megvolt az az átlagos három-négy szempár, akik miatt érdemes végigbeszélni egy órát. A legszomorúbb hely a Károli jogi kara volt. A többséget ott igazán zavarba hozta, hogy a hallottakat nem megtanulni, hanem megérteni kell. Nagy elhivatottság kell ma ahhoz, hogy a tömegképzésbe valaki sok energiát tegyen. Aki megpróbálja, annak szívesen segítek.

Kvalitatív források

Ma délelőtt a Magyar Szociológiai Társaság éves közgyűlésen jártam. A szekciónk a 20. század hangja című projekt köré szerveződött. Ennek célja, hogy kutatható archívumba gyűjtse a kvalitatív társadalomtudományi felmérések kutatási anyagait. Elsősorban egy interjútárról van szó, de szó esett a bosnyák tömegsírok feltárási jegyzőkönyveiről, az OSA Párhuzamos Archívum projektjéről, egy menekülés narratívákat vizsgáló interjúsorozatról, és két médiaarchívumról, ami az én vezetésemmel valósult meg.

Beszéltem már ezekről a projektekről döntéshozóknak, informatikusoknak, közgyűjteményi szakembereknek, de most először szociológusoknak. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire bejön ennek a közönségnek a téma. Aztán rájöttem, hogy ebben semmi meglepő nincs. Valójában sosem vetkőztem le a szociológiai megközelítést. Erős társadalomtudományi alapelvek, igazságossági normák, kutatási kényelmi szolgáltatások és a médium sajátosságainak alapos feltérképezése vezette mind a Gramofon Online, mind a Filmhíradók Online megvalósítását. És természetesen egy nagy adag kíváncsiság. Hogyan ült Horthy a lovon? Milyen díszletek között kísérték végső útjára Klebersberg Kunót? Mióta járnak sokan focimeccsre? Min nevetett a pesti cseléd a századfordulón? Hogyan ábrázolták az ellenséget a katonanótákban?

A kezdeményezés ezzel az előadással végre hazatalált. Remélem sokan fogják használni oktatási céllal is, és sikerül néhány tapasztalatot átültetni a nagy közös interjúarchívumba is. Jó volt a hangulat, mindenki igyekezett segíteni a másik projektjét ötletekkel, kérdésekkel. Úgy tűnik ebből lesz valami.